Olvasási idő < 1 perc Na nem mindennek, csak a 2020-as fura évnek. Ilyenkor szoktak az emberek mindenféle összegzőket írni. Na ilyet biztos nem írok magamnak. Jobb nem belegondolni, mennyi minden rossz dolog történt idén. A jókra meg úgyis emlékszem 🙂 Jövőre kellene kitalálni megint valami jó kis kihívást. Talán újra jó lenne a napi 100 fekvőtámasz (Fekvőtámaszban végzett karhajlítás-nyújtás). Ez talán a logikus választás, mert bárhol tudom csinálni. Persze 20 húzódzkodás is jó lehet mellé 🙂 Szóval Boldog 2021-et! 🙂

Olvasási idő < 1 perc Az “órapárbajt” a Garmin nyerte. Az Apple Watch már el is kelt. Nagyon sok szempontot fel tudnék most sorolni, miért jobb a Garmin nekem, mint sportolónak, de ami a legfontosabb, hogy elég jól látom, ha rosszul alszom és nem pihenem ki magam. A legjobban akkor látszik az eltérés a normálistól, ha alkoholt iszom. Főleg, ha sokat. Akkor nagyon szépen látszik, hogy a pulzusom egész éjjel magas marad és a szervezetem nem igazán tudja kipihenni magát. Ez most nagyon szorít arra, hogy ne igyak alkoholt, vagy csak nagyon keveset. A ketogén diéta miatti megemelkedett pulzuson persze nem segít, de majd “megszokja” az óra és nem fogja fáradtságnak tekinteni….

Olvasási idő < 1 perc Ma reggel 70.0-át mutatott a mérleg. Elértem, amit szerettem volna. Már csak meg is kell tartani. Lehet, hogy nem télre kellett volna 5 kg -ot fogyni, de az ízületek megköszönik. Sikerült böjt és bármi egyéb koplalás nélkül megcsinálni. Azt hiszem, simán a mennyiségek visszaszorítása volt a lényeg. Most nem használtam hozzá programot vagy egyéb speciális dolgot. Talán az egyik könnyítő tényező volt, hogy majd’ 3 hónapig nem ettem húst és a zsírt is visszaszorítottam. Most viszont ketogénre vissza, de a mennyiséget betartva nem fogok most sem hízni.

Olvasási idő < 1 perc Mivel az elmúlt egy évben szint kizárólag bringáztam vagy futottam, a felső testem eléggé satnya lett. Nagyobb súlyokat nem szívesen mozgatok, mert nem annyira bírom. Itt az ideje, hogy némi izmot pakoljak a felsőtestemre, hogy aztán majd lefussam 🙂 Kénytelen vagyok felszedni, mert így is már kevés van és ha még ebből lepucolódik, akkor már szinte semmi nem fog maradni…

Olvasási idő < 1 perc Nem tudok átlagos lenni. Valahogy nem megy. A keddi vérvétel eredménye kicsit meglepett. A koleszterinszint nem igazán csökkent. Persze lehet, hogy 10 hét után még semmi nem látható, ha már 5 éve magas a szint. A sportorvos szerint csak étrenddel nem lehet a koleszterinszinten változtatni. Ezzel nem értek egyet, mert amikor vega étrendről vegyesre, majd ketogénre váltottam, akkor jelentősen (50%-al) megnőtt a koleszterinszint. Ez szerintem visszafordítható. Gazdasági okokból viszont racionális lenne, ha nem folytatnám a vega étrendet, mert ahhoz télen mindent meg kell venni. A fagyasztók viszont tele vannak hússal, amit nem kellett megvenni. Szóval először kieszem a hűtőből a húst, aztán szépen visszaállok a húsmentes verzióra…

Olvasási idő < 1 perc Ma reggel megyek vérvételre. Azt szeretném tudni, hogy az elmúlt 10 hét alatt vajon sikerült-e csökkenteni a koleszterin szintjét azzal, hogy nem igazán ettem zsírt és szinte egyáltalán nem ettem húst. Tudom, hogy a hús nem evése elvileg nem befolyásol, de ha húst eszem, azzal jelentősen együtt jár a zsír fogyasztása. A levágott disznó sem volt éppen egy sovány alkat és a csirkék, kacsák sem a zsírmentes verziók. Az eddigi szubjektív tapasztalatok: Sikerült újra versenysúlyra fogyni Nem fájnak az izületeim Naponta háromszor eszem és nem vagyok éhes Jól megy a futás Ami negatív: A kiütéseim nem akarnak elmúlni, inkább csak szaporodtak, persze lehet, hogy ketonén módban is kijöttek volna Elég sok hús maradt a fagyasztóban, amit most senki nem akar[…]

Olvasási idő < 1 perc Egyre jobban leépülök. Mármint szociális média szempontból. Már az Instagram is elveszett. Nincs rá időm. Szinte már csak a Twitter maradt. Meg futás közben a podcastek. Facebook már régen elesett. Nem is tudom, mikor nézelődtem utoljára. Úgy érzem, egyre jobban antiszociális leszek…

Olvasási idő < 1 perc Beszereztem egy Garmin órát. Ami elvileg jobb az Apple Watch-nál. Lényegében sok szempontból jobb. Viszont néha kicsit nyögvenyelős. Kicsit olyan, mintha egy androidos óra lenne rajtam. Szóval sokáig bírja az akksi és van rajta nagyon jó navigáció, de közben valójában csak egyik irányba okosóra, mert interakciót nem tudok elérni a telefon felé. Most pár napja a Garmin a fő óra a kezemen és tetszik, de azért néha furcsa is. Nehéz dönteni. El szeretnék még olvasni pár véleményt, mert olyan szempontból is végig kellene gondolni, amely szempontról talán még nem is tudok…

Olvasási idő < 1 perc Pár héten belül rengeteg pénzt kellett kifizetni mindenféle dologra. Kezdetnek elromlott a mosógépünk. Aztán megsérült a kiskutyánk és kórházba kellett vinni. Aztán gyorshajtásért csekket kaptam. Ezek mind nagyon jókor jöttek. Ja, hogy nem? Hát nagyon rosszkor. Karácsony előtt nagyon nem számoltam ilyen költségekkel. Abban reménykedem, hogy talán kapunk valami kis pluszt a munkahelyen. Persze akkor sem lesz nagy karácsony. Vagy pont ezért lesz talán nyugodtabb?

Olvasási idő < 1 perc Az elmúlt hétvége igazi pihenős hétvége volt. Mindkét nap sportoltam, de valójában sem otthoni, sem munkahelyi munkát nem igazán végeztem. Szombat is már faggyal fogadott minket, de legalább napközben szépen sütött a nap. Vasárnap szinte egész nap fagyott. Nem volt jó idő. Ezért aztán ki sem mozdultam igazán a házból. A sportolás is kimerült a görgőzésben. Így a hetet pihenten kezdem, de sajnos abszolút munkakedv nélkül. Már egy órája fent vagyok, de még nem dolgoztam semmit 🙂